SAJTÓKÖZLEMÉNY

SAJTÓKÖZLEMÉNY

Felelőtlen ígérgetés helyett kiszámítható jövő!

Pécs város vezetése tisztában van a Tüke Busz Zrt. örökölt finanszírozási problémáival, ezen belül is azzal, hogy az elvártnál kevesebb forrás jutott a bérek emelésére. Pécs önkormányzata elkötelezett a gondok megoldásában, ám ez csak komplexen lehetséges, és türelmet igényel a cég dolgozóitól.

Pécs jelenlegi önkormányzata számos problémát örökölt a közösségi közlekedés terén (is). A normatív támogatás nem fedezi a költségeket, a buszközlekedés rendszere megújításra szorul, a drága hitelből vett buszflotta nincs Pécsre szabva és tény, hogy a Tüke Busz Zrt. dolgozóinak bérére és a béremelésekre kevesebb forrás jutott az elvártnál.

A fenti megörökölt, összetett problémakör kezelésében elkötelezett Pécs város vezetése, ám az csak világos koncepció mentén, komplexen lehetséges. Kiemelt célnak tekintjük egy a pécsiek igényeit valóban kiszolgáló, fenntartható buszközlekedés kialakítását, ennek pedig része az is, hogy kiszámítható, tervezhető jövőképet biztosítsunk a Tüke Busz Zrt. dolgozói számára. Erre elsősorban egy középtávú, hároméves bérmegállapodásban látjuk a megoldást, amelyet nem csak a Tüke Busznál, de a többi pécsi közműcégnél is célul tűztünk ki.

A fentiekkel szöges ellentétben állna, ha ma elhamarkodott ígérgetésbe kezdenénk, és az is bizonyos, hogy január 31-éig nem lesz bérmegállapodás. Pécs város közgyűlése március 15-éig fog dönteni idei költségvetéséről, addig felelőtlenség lenne bármiféle ígéret a Tüke Busz dolgozói felé. Pécs önkormányzata addig a buszvezetők és a cég többi munkatársának türelmét kéri annak érdekében, hogy megalapozott döntések és kölcsönösen előnyös megállapodások születhessenek a pécsi közösségi közlekedésről.

Ennek érdekében a bértárgyalások folytatására felhatalmaztuk a Tüke Busz Zrt. menedzsmentjét.

Egyúttal felkérjük a béremelés ügyében magát exponáló szakszervezetet, hogy tartózkodjon a felelőtlen nyilatkozatoktól és a tárgyalások során konstruktív hozzáállással járuljon hozzá a kölcsönösen kedvező eredmények eléréséhez.