Polgármesteri közlemény - Vásárcsarnok

Az április 29-i Online Városinfón jelentettem be, hogy a pécsi Vásárcsarnokot terveim szerint két ütemben fogom megnyitni. Első körben a csarnokon kívüli asztalokon engedélyezem az árusítást. A kormányzati intézkedéseket és a körülményeket, a vírus terjedését figyelembe véve csak később fogok rendelkezni a csarnok épületének megnyitásáról.

Ennek értelmében a létesítményt üzemeltető Pécsi Vagyonhasznosító Zrt. megteremti annak feltételeit, hogy május 6-a, szerdától reggel 5 és délután 15 óra között a pécsi Vásárcsarnok külső asztalainál megkezdődjön az árusítás. A szóban forgó terület a Bajcsy-Zsilinszky utca, a Zólyom utca és a buszpályaudvar felőli oldal külső asztalait jelenti.

Az árusokra itt is ugyanaz az előírás vonatkozik, mint a pécsi piacokon, azaz csak maszkban folytathatják tevékenységüket. Ezen felül továbbra is érvényben van a 65 év felettiek vásárlására fenntartott idősávot érintő országos rendelkezés is, ami a Vásárcsarnok külső asztalaira is vonatkozik. Arra kérem a tisztelt pécsieket, hogy ezt a szabályt továbbra is tartsák be!

A Vásárcsarnokot üzemeltető társaság munkatársai és szükség esetén közterület-felügyelők biztosítják, hogy a vásárlás kulturált körülmények között folyjon. Ugyanakkor azt kérem minden kedves vásárlótól, hogy ehhez maguk is járuljanak hozzá. Kérem, hogy viseljenek maszkot vásárláskor és tartsák be a minimális másfél méteres védőtávolságot, valamint a különböző korcsoportokra vonatkozó előírásokat!

A Vásárcsarnok épületének megnyitása kapcsán egy későbbi időpontban részletes tájékoztatást adok.

Péterffy Attila
Pécs Megyei Jogú Város polgármestere