Pécs polgármestereként a pécsi tömegközlekedéssel kapcsolatban az alábbi rendelkezéseket hoztam március 16-án

Az új koronavírus terjedésének lassítása érdekében Pécs Megyei Jogú Város önkormányzata nevében Pécs polgármestereként a pécsi tömegközlekedéssel kapcsolatban az alábbi rendelkezéseket hoztam március 16-án, hétfőn:

Március 17-én, kedden 24 órától, azaz a természetben március 18-a, szerda kora reggeltől a Tüke Busz Zrt. helyi járatú autóbuszai a nyári menetrend szerint közlekednek, ennek részleteiről a buszmegállókban, az állomásokon és a Tüke Busz honlapján lehet tájékozódni (www.tukebusz.hu). Párhuzamosan vizsgáljuk a további járatritkítások lehetőségét, elsősorban a veszélyeztetett korú buszsofőrök védelmében.
Március 16-a, hétfőtől a pécsi tömegközlekedésben résztvevő autóbuszok fertőtlenítő takarításának az eddiginél gyakoribb elvégzését rendeltem el.
Március 18-a, szerdától a pécsi helyi járatú autóbuszok ülő- és kapaszkodófelületeinek fertőtlenítő takarítását rendeltem el minden forduló után az adott járat végállomásán.
A helyi járatú buszközlekedésben eddig bevezetett változások természetesen a továbbiakban is hatályban vannak, azaz a buszvezetők biztonsága érdekében az első ajtót és a járművek első traktusát lezárjuk, jegyet vásárolni nem lehet a buszokon. 
Ezen felül arra kérem a pécsi polgárokat, hogy lehetőség szerint igyekezzenek minél nagyobb védőtávolságot tartani egymástól a helyi járatú buszokon. 
Természetesen a fő cél továbbra is az, hogy aki csak teheti, maradjon otthon, mert ezzel teheti a legtöbbet saját biztonságáért és a vírus terjedésének lassításáért.

Péterffy Attila
Pécs Megyei Jogú Város polgármestere