Mérföldkő lehet Pécsnek a SEIREN érkezése

Mérföldkő lehet Pécsnek a SEIREN érkezése

  • 2021.04.16.

 

Japán befektetők érkeznek a Déli Ipari Parkba, ahol a SEIREN vállalatcsoport 23 hektáros területen egy textilipari üzemet létesít. Az első ütem a tervek szerint 2022-ig készül el és mintegy 200 pécsinek ad majd munkát, de már most tervezik a gyár bővítését. A három kontinens kilenc országában érdekelt japán holding érkezésével Pécs felkerülhet a befektetők nemzetközi térképére, a jelentős beszállítói hálózatokban érdekelt cégcsoport további befektetéseket vonzhat a városba.

Büszke vagyok arra, hogy Pécs erős nemzetközi versenyben, több közép-európai helyszínt is megelőzve lett a tradicionális vállaltcsoport modern és környezettudatos gyárának kiválasztott otthona. Jelentős munkával értük el ezt a sikert, amelyért a projektet kiemelt állami beruházásként támogató Külgazdasági és Külügyminisztérium, valamint a Nemzeti Befektetési Ügynökség munkatársai mellett a legtöbbet Ruzsa Csaba alpolgármester úr és a pécsi önkormányzat gazdaságfejlesztési főosztályának dolgozói tették. Pécs vezetése elkötelezett abban, hogy munkahelyteremtő beruházásokat teremtsen a városban, ennek igazán látványos eredménye a japán gyár betelepülése

Úgy látom, hogy a koronavírus-járvány miatt a vidéki helyszínek egyre keresettebbek a befektetők körében, ráadásul Pécs adottságai felértékelődtek az elmúlt egy évben. Az egyetemről érkező képzett és nyelveket beszélő fiatalok, a befektetői igényeknek megfelelően, rugalmasan képezhető munkaerő, illetve az élhető városi környezet jelentős vonzerővé vált. Ezekre építve Pécs megerősödve kerülhet ki a pandémia időszakából, és még élhetőbbé, még élettel telibbé válhat a jövőben

A japán vállalatcsoport nemzetközi beszállítói hálózatokban érdekelt, a cég vezetői befolyásos és köztiszteletben álló üzletemberek Japánban. Ez alapján abban bízom, hogy Pécsre érkezésükkel városunk felkerül a nemzetközi befektetői térképre, és a SEIREN gyáralapítása további érdeklődők figyelmét is Pécs felé irányítja. Ahogy eddig, még a koronavírus-járvány időszakában is, úgy ezután is mindent megteszünk azért, hogy további befektetőket vonzzunk Pécsre. Célunk, hogy további munkahelyeket és ezzel erős gazdasági alapot biztosítsunk Pécs városának.

A pécsi telephelyen a fejlesztés első üteme 2022-ig készül el, és mintegy 200 pécsinek ad majd munkát. A befektetők már most tervezik a hasonló méretű bővítést, ennek jele, hogy a második ütemben építeni tervezett létesítményeket is befogadni képes, 23 hektáros területet vásároltak meg. Az autókárpitokat készítő üzemben közép- és felsőfokú végzettségű pécsiek kaphatnak majd munkát.

Az 1889-ben alapított SEIREN vállaltcsoport termelőegységeket működtet Japánban, Kínában, Thaiföldön, Indonéziában, az Egyesült Államokban, Mexikóban, Brazíliában és Franciaországban is, Pécsre tervezett gyára a második lesz Európában.