Botka Lászlóval találkoztam Szegeden

Botka Lászlóval találkoztam Szegeden

  • 2019.09.24.

A kampány tempója nem ad sok szabadidőt, a mai napot mégis utazással töltöttem: Botka László polgármester fogadott Szegeden. 

A Tisza partja gyönyörű ősszel, és bevallom, a szegedi halászlének soha nem tudok ellenállni, ha arra járok. Ám ez a nap sem elsősorban a pihenésről szólt. Eddig is meggyőződésem volt, hogy a kormányhoz képest ellenzékből is lehet várost irányítani, tudtam, hogy az uniós források elnyerésében brillírozó Szeged ennek az élharcosa, Botka László pedig ikonikus alakja. A Tisza-parti városban töltött nap ebben csak megerősített. Személyes találkozásunk pedig nem csak értékes tapasztalatokat nyújtott, de igazi feltöltődés volt pozitív energiával és az „így is lehet csinálni” érzésével.

Ezúton tolmácsolom önöknek, pécsi demokratáknak Botka László szívélyes üdvözletét és mondatait, amelyek azt üzenik: Pécsett is sikerülni fog!